34. fejezet
Karácsony
A tegnapi nap nagyon jól jött, ugyanis még le lehetett menni Roxmortsba. Éltünk a lehetőséggel, úgyhogy Ronnal, Hermionéval és Harrvel lementünk. Persze nem csak mi, hanem pl. a bátyám, Daniel, Neville, Ginny, Luna, a Weasley-ikrek és még sokan mások. Például Draco Malfoy és a csatlósai (bár....ide a bátyám is beletartozik). Na igen. Malfoy. Ő az, akit az újságcikk megjelenése óta nagy ívben elkerülök. Mondjuk.....ha úgy vesszük, ez teljesen lehetetlen, mivel egy suliba járunk. És akarva-akaratlan, de egy nap minimum egyszer biztos, hogy találkozunk. Ilyenkor pedig levegőnek nézem a Mardekáros fiút. Vagyis nem beszélek vele. Sőt! Nem is köszönök neki. Egy belső hang azt súgja, hogy nem Malfoy tehet arról, hogy Cedric szakított velem, de nem érdekel. Nem hallgatok erre a belső hangra.
Karácsony reggelén egy kisebbfajta robbanásra ébredtem fel. Azonnal rohantam le Hermionéval a klubhelyiségbe. Ott Ron kormos arcával és három nevető arccal találtuk szemben magunkat.
- Mi történt?- kérdeztem.
- Odaadtuk az öcsénknek a karácsonyi ajándékát- mondta George, miután sikerült befejeznie a nevetést.
- Nem úgy volt, hogy együtt bontjuk ki a karácsonyi ajándékainkat?- kérdezte Mio.
- Bocs, ezzel nem várhattunk- felelte Fred még mindig nevetve.- De most hogy már ti is itt vagytok lányok, elkezdhetjük az ajándékozást. Szerintem kezdjük mi George!- Fred egy csomagot vett ki a fa alól, majd Harrynek adta.- Tessék! Ez a tiéd, Harry!
- Köszönöm!- A fiú azonnal nekiállt kibontani.
- Én a helyedben elővigyázatosabb lennék- mondtam.- Ki tudja, melyik új találmányukat adták neked.
- Ennyi- szólalt meg George.- Meglátszik, hogy az én barátnőm volt.
Harry egy bűbáj segítségével "hatástalanította" a csomagot, majd úgy bontotta ki. A csomagból egy ártalmatlannak tűnő kviddicses könyv bukkant elő.
- Köszi- felelte Harry, majd neki is állt a könyv tanulmányozásának.
Az igazat megvallva én azt a pillanatot vártam, hogy mikor robban fel a könyv vagy mikor nőnek óriási fogai, amikkel elkezdi Harryt harapdálni. De ezek közül egyik sem történt meg. A könyv még mindig ártalmatlanul hevert a fiú ölében.
- Ez pedig itt a tiéd, Hermione- mondta Fred.- Boldog karácsonyt!
- Köszönöm!- felelte Mio, majd elkezdte kibontani az ajándékot.
- Khm- köhintettem egyet jó hangosan.
- Mi a baj?
- Semmi. Csak figyelmeztetem Miot az elővigyázatosságra.
A lány hallgatott rám, és ő is alkalmazta azt a bűbájt, amit Harry. Az ő csomagjából is egy könyv bukkant elő.
Fred és George egy "Na látod!" pillantást vetettek rám, én pedig csak égnek emeltem a tekintetem.
- Ennyire nem bízol bennünk Bellus?- kérdezte George.
- Bízni? Bennetek? Lassan már azt sem hiszem el, amit kérdeztek.
- Kösz.
- Bocs fiúk, de nem tudni, hogy épp mikor kit akartok megviccelni a legújabb találmányotokkal- feleltem.- Csodálom, hogy Harryt még nem marcangolta szét a könyv.
- Azért ezalatt az egy év alatt, amíg együtt voltunk, megtanulhattál volna bízni bennem- mondta George.- Főleg úgy, hogy téged még egyszer sem vicceltünk meg.
- Milyen egy év George? Csak fél évig voltunk együtt. Most lennénk egy évesek.
- Tök mindegy.
- Hát nem egészen.
- Na jó- szólt közbe Fred.- Ideje bevallanunk az igazat. Idén csak Ronnak adtunk vicces ajándékot.
- Mi??? De miért csak engem kellett megviccelnetek?- kérdezte az ikrek öccse.
- Mert az öcsénk vagy.
- Kösz. Ez igazán kedves tőletek.....
- Jól van na, ne húzd fel magad. Kapsz még tőlünk egy csomag Bagoly Berti-féle Mindenízű Drazsét meg Csokibékát- mondta George, majd egy kis csomagot dobott oda Ronnak.
- Végső soron pedig következzék az elővigyázatos kislány- mondta Fred, majd egy csomagot adott a kezembe. - Boldog karácsonyt Bella!
- Köszi fiúk!- feleltem, majd nekiálltam kibontani az ajándékom. Nem használtam hatástalanító bűbájt, megpróbáltam bízni a Weasley- ikrekben. Csak nem hazudnának karácsonykor.
A csomagban egy gyönyörű szép nyaklánc volt, rajta három medállal.
- F, B, G?- kérdeztem.
- Fred, Bella, George- válaszolta az előbb említett személy, miközben feltette az ékszert a nyakamra.- Csak hogy soha ne felejts el minket.
- Ha akarnám, akkor sem tudnálak elfelejteni titeket- feleltem, majd megöleltem őket.- Köszönöm!
- Azt majd meglátjuk- mondta George.- Ha valamelyikünket elfelejted vagy megutálod, azaz már nem leszünk barátok, vagy esetleg örökre elveszted......
- Magyarán ha valamelyikünk meghal......
- ..... akkor az a medál el fog tűnni a nyakláncról. Észre fogod venni, ugyanis előtte egy kisebb robbanás szerűséget fogsz észlelni.
Mindenki döbbenten hallgatta az ikrek beszámolóját.
- Muszáj ilyen tragikus dolgokról beszélni?- kérdezte Ron.- Karácsony van!
- Bocs öcskös, de ezeket el kellett mondanunk Bellának.
- Remélem, hogy a medálok soha nem fognak eltűnni a nyakláncról- mondtam.
- A "B" betű örökre ott fog maradni.
Ezután Harry adta át nekünk az ajándékait, majd Ron, aztán Hermione, végül pedig én adtam át őket.
Harrytől egy parfümöt, Rontól édességkosarat, Miotól pedig egy naplót kaptam.
A szüleim ajándéka is megérkezett, tőlük, és a bátyámtól is (aki jelenleg nem tartózkodott a Griffendél- toronyban) parfümöt kaptam ajándékba. Sokan megajándékoztak idén, sőt, még Mrs. Weasley is kötött nekem egy rózsaszín színű pulcsit.
- Ez még itt a tiéd, Bella- mondta Harry egy kis csomagra a fa alatt.
- Ezt miből gondolod?
- Mert a te neved van rajta.
Kivettem az ajándékot a fa alól, ami zöld papírba volt becsomagolva, ezüst színű szalaggal átkötve. Erről a színkombinációról a Mardekár jutott eszembe.....
Kibontottam az ajándékot, amiben egy levél és egy ezüst karkötő volt, rajta pedig egy kígyó formájú medál.
" Kedves Bella!
Nagyon sajnálom, ami közted és Cedric között történt! Nem akartam ártani nektek és azt sem, hogy szakítsatok. Nem gondoltam, hogy e lesz amiatt a kis újságcikk miatt.
Sajnálom! Kérlek ne haragudj rám!
Boldog karácsonyt!
D. M. "
- Szép karkötő- mondta Ron.- Ki küldte?
- Bocsi, de ezt nem szeretném elárulni.
- Miért?
- Mert kiakadnátok.
- Ugye nem az a bájgúnár Diggory? Még van képe ajándékot küldeni azok után, hogy szakított veled? Vagy esetleg rájött, hogy nem is igaz ami miatt dobott téged és most vissza akarja könyörögni magát?
- Nem- feleltem.- Nem Cedric küldte.
- Akkor nyugodtan elmondhatod, hogy kitől kaptad.
- Na jó, de ha egyetlen szót is mertek szólni.....
- Semmit. Ígérjük!
- Malfoy- mondtam.
- Mármint..... Draco Malfoy?- kérdezte Ron.
- Miért? Még milyen Malfoyt ismerünk?
- Mondjuk az apját. Lucius Malfoyt.
- Ez igaz- ismertem be.- De nem ő küldte. Hanem a fia.
- Ez mondjuk meglátszik- mondta George és felemelte a zöld színű papírt és az ezüst szalagot.
Felraktam a kezemre a karkötőt, majd Mioval úgy gondoltuk, hogy ideje lenne felöltözni, ha nem akarunk egész nap hálóingben és köntösben lenni.
Miután felöltöztünk, úgy döntöttem, hogy megkeresem Danielt és megköszönöm neki az ajándékot.
Elindultam a Nagyterem felé. A többiek szerint nagy a valószínűsége, hogy ott megtalálom.
Útközben összefutottam Malfoy-jal.
- Bella!
Nem válaszoltam, de megálltam és vártam, hogy mit fog mondani.
- Figyelj, tudom, hogy most nagyon utálsz és hogy semmi kedved beszélgetni velem, de kérlek, legalább szólj hozzám. Mondd azt, hogy utálsz vagy.....
Elmosolyodtam, majd így feleltem:
- Köszönöm!
A Mardekáros fiú értetlenül nézett rám. Válaszul felhúztam a blúzom ujját, ami alól megcsillant a tőle kapott karkötő.
Malfoy arcán is megjelent egy mosoly.
- Szívesen- felelte.
folyt.köv
Linda&Dina
